Hm..mit gondoltok, tekintsek úgy erre a blogra, mint az Erdei Ember trilógia negyedik kötetére?

Nem tudom...majd meglátjuk.

A lényeg: ITT VAGYOK OVIEDÓBAN!

Reggel nagyon rosszul voltam, annyira izgultam, hogy minden rendben legyen a repülőtéren, hogy már ébredéskor fájt...a nem tom, mim, mert úgy minden kábé. Lehetséges,hogy mégis csak pánikbeteg leszek? Na neeee.

Ugye, a félelmek! Nem a repüléstől féltem,mert imádok repülni, hanem attól, hogy nehogy kiderüljön, valamit elfelejtettem, valamit benéztem...nehogy kivegyenek a sorból az ellenőrzés során...

Kivettek. De csak azért, mert ettől stresszeltem tegnap óta. Becsipogott a kapu, azonnal átvilágítás, az is becsipogott. Úgyhogy filmbe illő jelenetként falhoz állítottak, a biztonsági néni áttapogatott... Nem, nem voltam buta, semmi nem volt rajtam, nálam, ami miatt csipogtak a kapuk. Csak az, hogy féltem ettől a helyzettől és meg is kaptam... Ezt csak a helyzetkomikum kedvéért és a tegnapi bejegyzés margojára.

Úgyhogy most már kizárólag vadlovaktól, unikornisoktól, esetleg hegyi gorilláktól szeretnék félni, hátha...

De komolyra fordítva a szót:

A motozast leszámítva nagyon klassz repülőutam volt, a leszállás után is ment minden,mint a karikacsapás!

Asla busszal utaztam tovább Oviedóba. A hat órás út gyönyörű tájakon vezetett, a vége felé az én hegyeim is bemutatkoztak!

Félelmetes magassagok, ködbe vesző csúcsok, felhők mögül szóródó napfény... Már nyoma sincs a reggeli panikrohamnak! Vigyorgas van, és lelkendezés! :) 

Oviedo ezek közé a hegyek közé épült, nagyon izgalmas kis város! Nem is olyan kicsi: egyeteme is van!

Gyalog indultam a Hostel Romero keresésére, simán meg is találtam. Ez számomra óriási sikerélmény, mert aki ismer, tudja,hogy a tájékozódás nem az  erősségem, és akkor még finoman fogalmaztam..:)

Ha már ilyen ügyesen megleltem a szállásomat, gondoltam, tovább sétálok, hátha találok egy boltot, ahol vehetnék egy üveg sört: jól esne a szendvicseimhez, megünnepelném, hogy itt vagyok.

De sehol nem jött szembe egy árva szupermarket sem: a városközpontban lévő szállás 500 méteres sugaraban nincs egyetlen élelmiszerbolt sem!

Nagyon vicces, nem baj, akkor nézzük meg a szobát, hátha adnak hozzá sört. Sose lehet tudni, végülis rólam van szó �

Számomra is meglepő, hogy milyen szépen beszélek angolul! Gyönyörű, kerek, egész mondatokat produkalok - kár, hogy senki nem érti! � Most komolyan! Ne már,hogy a spanyolok nem beszélnek angolul... A hostelben a recepciós bácsi nem nagyon reagált a beer és supermercato szavakra... Így a sörözés elmaradt.

Mindegy, enélkül is vigyorgok, mint egy eszehagyott! Hihetetlen izgalmas, felszabadult érzés, hogy teljesen egyedül vagyok itt egy böszmenagy országban az Isten háta mögött... Ja nem! Holnaptól a színe előtt... De tényleg nagyon boldogan, már félelmek nélkül, magamra találva... 

Zuhanyzás után pucéran bekuckóztam az ágyamba,amit teljesen egyedül birtoklok ma éjszakára, és unnepelek: otthoni szendviccsel, csokival és ásványvízzel �

Holnap reggel tiszteletünket tesszük a katedrális előtt, elkerjuk tőle a zarandokutlevelet, és nekivagunk az Útnak!

A csodálatos El Camino FB csoport több tagjával is kapcsolatba kerültem, szóval az, hogy "egyedül vagyok" itt, az nagyon de nagyon kettős gondolat. Tegnap már megmutattam, miért nem vagyok egyedül, és most megint. Miközben mégis magamra vagyok utalva, mert egyedül szerveztem, egyedül jöttem el. A felszerelés nagy részét valaki másnak köszönhetem, aki szintén itt van velem gondolatban. Kati is itt van, mert a hatizsakjába varrva elküldte a lelkét is... És mind itt vagytok!

Holnap este lehet, hogy nem leszünk ennyire vidámak, előfordulhat, hogy örülünk, ha túléljük. 

Ja, lehetetlen volt öt kilósra pakolni a zsákot! Lehet,hogy én vagyok túl könnyű, és ez a baj... Ferihegyen 10.3 kilósnak mérték... Ezzel megyünk fel holnap a hegyekbe. 

Szóval utolsó pucerkodas, utolsó vigyorgások...

Nem működik a mobilnetem sem, szóval nem tudom, holnap tudok-e jelentkezni. Ha működik is, sporolnom kell vele. Ja és végül a fényképezőgépet az utolsó percben kiraktam... Ma sokszor bántam,de holnap lehet, hogy megdicserem magam, hogy nem kell még azt is cipelni.

Most megyek aludni. Holnap várnak a hegyek, a sziklák és az unikornisok!

Buen Camino!

♥️♥️♥️♥️♥️�