Remek alvás után frissen ébredtem hatkor. Azért sikerült nyolcig húzni a szuttyögest, mert tudtam, hogy a batyu ma taxizik, csak a célpontot illetően voltak kétségeim. 

A legtöbben, majdnem mindenki a 18 km-re lévő Borres-be megy. Utána viszont nincsenek jegyzett albergue-k, ahová a motyómat küldhetném, csak Polában, ami 28km. 

Szerencsetlenkedtem hosszasan, megvitattam a többiekkel, és döntöttem. Nyolc órakor ez az üzenet hagyta el a telefonomat:

"Én egy idióta vagyok. Rajtam kívül csak egy másik bolond nő megy Poláig. Baszki."

Hé,el fogom veszíteni a kis "családot", akikkel napok óta közös az Út... Hozzászoktam már, hogy ötven pellegrino ugyanazon az úton jár ugyanakkor, olyanok,mint picike, vékony Sinus és Cosinus vonalak, időnként ketesztezve egymást. (Hm, Gyuricza tanarurnak fennakadna a szeme, hogy ilyen hasonlat jut eszembe pont itt pont nekem �) És most a többiek megállnak Bores-nél, egyedül megyek tovább. Persze eddig is egyedül mentem, de tudtam,hogy az alberguében talalkozunk.

A mai elmebeteg távot három megallással fogom véghez vinni. Szerencsés vagyok,mert mindig észreveszem a legszebb helyeket,ahol senki nem állna meg, csak én.. Ma is a legklasszabb helyeken pihentem és szellőztettem a lábam. Kisebb-nagyobb műtéteket végeztem, és mentem tovább. Tegnap este FB-on rám írt egy ismeretlen fiatalember a Camino csoportból, és nagyon kedves tanácsokat adott. Ma sokat járt a fejemben a legfontosabb: "Ne csináld meg. Csak járd végig!"
Csak... járd... végig. Csak... járd... végig.

A botokkal kapcsolatban eszembe jutott még néhány dolog. Mi mindent tudnak még???
Amikor épp nincs rájuk szükség, a honod alá csapod őket. Ha kicsit rogyasztod a térded, és mondjuk csúszós leveleken allsz, máris Síelhetsz lefelé a lejtőn!
Vagy ügyesen elhajtjak a szederindákat, ha belógnak az ösvényre,ahol jársz.
Vakarozhatsz is velük!
Ha egy szemből jövő teherautó mégis el akar ütni, kiszurhatod velük a sofőr szemét...

Pannika ma kétszer is fejbe vágott! Ma valahogy csendesebbek voltak a szokottnál, tették a dolgukat. De amikor könnyű az Út,csak kézben viszem őket. Egyszer csak, zsupsz! Pannika fejbe csap! Jól van na, akkor dolgozzatok, de megoldottam volna egyedül is... Délután ugyanez megismétlődött. Úgyhogy ezennel megszavazom a két kék turabotomnak, név szerint Pannikának és BOTondnak a Sztahanov érdemrendet... próbáltam elmagyarázni nekik, hogy ez az egész nem a munkáról szól,de hiába...

Sokat énekelek út közben. Volt egy dal, amin két napja gondolkodom. Valamiért szeretném most kienekelni magamból. De nem akart eszembe jutni. Aztán ma valahogy sorrol sorra megérkezett. Hangosan énekeltem a hegyeknek és a teheneknek. És most először az úton sírtam. De ez a történet eddig tart, mert ez most olyan,ami csakazenyem.

Vikinek üzenem, hogy nem hoztam gázspray-t de a vaddisznóknak eszükben sincs megtámadni. Ennek két oka van legalább: az erdőben sár van. A cipőm olyan hangosan cuppog, ahogy bandukolok, hogy messziről meghallják. A másik, hogy rettenetesen bűzlöm! Annyira, hogy még a legkevésbé ápolt vaddisznó is fintorogva elfordul... Szóval biztonságban vagyok:)

A"nap minden reggel felkel. Rajtad áll,hogy latod-e. És szépség kíséri az utad..."
Az én utam tehenek kolompjai kísérik, de már rájöttem,hogy ezek nem is tehenek, hanem angyalkák. Angyalkák csengettyűi kísérik az utam. És sajnos tragyaszag...

A 28 km-es táv vége előtt négy km-rel ütött be a kurvalófasz.

Háromszor sikerült eltévedtem! Ahogy faradsz, csökken a figyelmed, elkalandozol, és elmész a jel mellett. De háromszor??? A harmadik alkalommal még vissza is mentem megnézni,de nem küldött más felé. Egyszer csak rájöttem,hogy már rég nem az Úton bandukolok! Vagyis kutyagolok. Jobban illik ide ez a szó. Végül 35 km után érkeztem meg Pola de Allende-be. Meg kell mondjam, mindennek ellenére ma érkeztem meg a legjobb fizikai és mentális állapotban. Ha nincs a plusz hat km, nevetve jövök... Most azért sem nevettem, mert a taxival az állami alberguébe küldtem a nagy zsákom (ja, mostanra a nyakam megint hurka), csakhogy az kurvara zárva van! Ekkor érkezik Fernando kis serege, akik spanyolul karattyolják,hogy a munícipal albergue zárva van! HONNAN TUDJÁK???? Így hát elballagtam utánuk a magán alberguébe, ami egy bár is egyben. Ott felcsimpaszkodtam a barszekre és mantraztam, hogy minden meg fog oldódni. Amúgy tényleg nem aggódtam a cuccot miatt, csak már iszonyú fáradt voltam, szerettem volna végre egy ágyat és a holmimat. A pultos nem tudta az állami albergue számát, ezért a rendőrséget hívta! Jellemző... (Anyukám,emlékszel, mikor Plitvicén kijött ránk a rendőrség???)

Végül kiderült,h az albergue nyitva van, csak be van szorulva az ajtó... Akkor vissza a városka másik felére a vicceket! Reméljük,ágy is lesz.

Négyen voltak a 26 ágyas szobában, ami egyébként egész kulturált. Recepciós sehol, de az egyik zarandok azt mondta, zuhanyozzak le nyugodtan, válasszak ágyat, majd ha jön valaki,fizetek. Így aztán végre jöhetett az esti pihenö.

Az egyik lakó egy olasz fiú, aki pont olyan rosszul beszél angolul,mint én, és pont olyan szívesen, úgyhogy együtt kerestünk vacsorazo helyet. Közben jót beszélgettünk, nagyokat nevettünk. A zarándok menü hamburger hús volt buci nélkül, tükörtojással, kromplival és kis bagette-el. Farkas éhesek voltunk, jól esett. Sört ittunk hozzá. Valamiért itt nem kívánom a bort.

Holnap is szeretném taxiztatni a táskát,mert ettől a tavtól megint bedagadt a csuklyás izmom és holnap jön a nagy ... nehézség. A Hispitales hegység és a legnagyobb szintkülönbség. Csak holnap még hagy ne gyilkoljam le a vállam újra! Utána viszem én, ígérem...Aa
Lehetséges,hogy azért olyan nehéz a zsákom, mert magamat cipelem benne? Semmit sem szabadna magunkkal hozni ide. A saját testünk éppen elég nehéz. Mégis, mi mindent cipelunk... Mentsegemre szolgáljon,hogy MINDENT használtam az elhozott dolgaim közül, semmi sem fölösleges holt teher. 

Boldog vagyok itt. Buen Camino!