A mai reggel hűvösen indult, féltem,hogy megint esni fog. Durva köd volt vagy felhő, nem tudom.
Aztán szép lassan, álmosan felkelt a napocska, kinyújtózott és mosolyogva mondta: Buanos Diaz!
Ettől kezdve gyönyörű helyekre vitt az Út.
Ma van a legnagyobb szintkülönbség, 600 méter folyamatos emelkedő. De ha fejben rakeszülsz, könnyű lesz. Már szeretem ezeket az emelkedőket. Értem vannak. Hogy alam csusszanjanak és felvigyenek a csúcsra. Úristen,de régen jutott eszembe a kedvenc versem...most idekéretőzik. Szép lassan kell olvasni, minden szót megizlelve:
Reményik Sándor: Tündérfok
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve õrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva, a
Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Körös-körül õserdõ, õsbozót –
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten elõrement, a csúcson vár be –
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélybõl kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életnek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
Mely rejtve õrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva, a
Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Körös-körül õserdõ, õsbozót –
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten elõrement, a csúcson vár be –
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélybõl kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életnek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
Szóval, előzetes információim szerint a mai nap a Camino Primitivo legnehezebb szakasza. Helyből 600 métert emelkedik, és belepunk az 1000 m feletti magasságokba.
Annak, hogy fél bírtam mászni a Hispitales csúcsára, kizárólag a boroknak köszönhető és annak, hogy nem kellett cipelnem a zsákot.
Attól tartok,ma este a hüvelykujjamon kell vizholyagot kezelni: ahogy Pannika és Botond húztak felfelé az emelkedőkön, szoritottam veszettül a fogojukat... amikor le kellett ereszkedni, akkor is. Sajnos mindehhez az én izmaimat használtuk (okosabb lett volna valaki másét) ezért a tricepszemben (felkar hátsó hajlito izma, integető izomkent is ismerik. Ha elhanyagolod, ez fog ott fityegni,amikor integetsz. Most már tudod, melyikre gondolok,nem?) szóval ott, már menet közben is éreztem a fájdalmat.
Cserébe fantasztikus helyeken jártam.
A mai cél előtt öt km-rel volt az első emberi település,ahol érdemes volt (és életbevágóan fontos) megállni. Ölni tudtam volna valami normális kajáert. Itt azonnal volt egy bár, a többi zarándok is itt gyülekezett. Mint kiderült, mindannyian itt Bourdocast-ban, ebben a bárban foglaltak alberguét, szóval ők boldogan ettek-ittak, mert már megérkeztek.
Kértem egy sört,de mivel a pultos nő totál nem értett, még azt sem,hogy "without alkohol", kaját inkább nem kértem, viszont ihattam egy alkoholos sört éhgyomorra, úgy,hogy ezerrel tűz a nap és még előttem áll négy km.
Tudom,hogy az előbb azt mondtam, öt,de ez úgy van,hogy a Camino útján négy, az autó úton öt.
Amikor elindultam a jóleső pihenö után, az összes zarandok,aki a teraszon ült, hangosan integetett és búcsúzott tőlem! Olyanok is, akikre én nem is nagyon emlékszem. Persze Fernandóék, meg még jó páran ma utitarsaim voltak, és igaz,hogy valószínűleg mindenki akkor kezdte Oviedóban, amikor én, tehát latasbol ismerhetnek...De váratlan élmény volt,hogy mindenki mosolyog, integet, hangosan búcsúzik, mintha közeli ismerősök lennénk. Nagyon boldogságos érzés volt, hogy így kedvelnek. Lehetséges, hogy a sor is közre játszott,de hangosan nevetve folytattam az utam, arra gondoltam, mennyire imádom ennek a kalandnak minden percét!
Mosolyom hamar lefittyedt, amikor elvesztettem a jelet... kivételesen nem egyedül vesztem el, hanem egy hatvanas, mokány bacsika is a kereszteződésben szerencsetlenkedett.
Állt egy kocsi mögöttünk, S habár nem beszélt angolul, mondtam az öregnek,hogy esetleg kérdezze meg,mert ő tud spanyolul, én meg nem. Időbe tellett,mire meggyőztem,hogy tényleg, ezt kéne tenni... A csaj a kocsiban az autó utat javasolta,mert az biztosan La Mesa-ba vezet. Így lett nekem a négy km öt.
A bácsika úgy nézett ki,mint egy igazi spanyol paraszt, magamban Sancho Panzának hívtam. Hamar kiderült,hogy nem fogunk beszélgetni az úton, ezért próbáltam előre engedni, mert nekem már nagyon fájt a lábam, ő viszont jó gyorsan masírozott. Időnként megkérdezte: ca va bien?
Ekkor kezdett gyanús lenni a dolog! Válaszoltam neki, hogy "Oui, ca va tres bien" Majd kipreseltem magamból egy kérdést:"Tu est Francis?" Felvirult a kerek kis képe, és válaszolt,hogy alapvetően belgiumból jött, ezért beszél franciául és spanyolul, de angolul sajnos nem. Uhh! Ettől kezdve jól lefoglalt,hogy a tudatalattim rozsdás, mély tarnáiból előkapirgáljak valami emléket azokból az időkből, amikor még elég jól tudtam franciául... Így aztán váltottunk néhány mondatot, S talán sikerült egy kicsit feltornáznom a renomémat, ha már ilyen béna vagyok,hogy nem beszélek spanyolul csak angolul...
Különben nem Sancho Panzának hívták, ha már belga, hanem Jozé Gonzalesnek :D
Azt hittem, már sosem ér véget a betonút a tűző napon, és soha nem érkezünk meg La Mesa-ba.
De megérkeztünk, és nagyon jó kis hely ez. Együtt kezelik az állami és a magán alberguét, így egyszerű volt a "becsekkolas". Annyi a különbség,hogy a magán albergue 12 euróért gyönyörű, szinte luxus lakosztály medencével, tiszta,szép ágyakkal. Az állami sajnos nem ilyen. Egy sötét kis szoba, bezsufolva egy csomó emeletes ágy. A falnál lévők három emeletesek, de ez azt jelenti,hogy a legalsó ágyba épp csak befekszel vízszintesen, de felülni már nem tudsz. Hosszasan merlegeltem, melyiket válasszam. A középső emeletre talán fel birnék mászni,de nincs az isten,hogy a létrán huzódzkodjak fel a harmadikra vagy a közepén lévők tetejére. Ezek rendes emeletes ágyak, csak duplán vannak osszetolva. Ha estére megtelik az albergue, egy idegennel kell aludnom. Inkább a legalsó kis koporsó...de ha reggel kezdésnek beütöm a fejem...!:(
Megszámoltam a pénzem. Nyugodtan alhatnék minden este magán albergue-ben, de minek? Arra,amire kell, tökéletes a lepukkant, IGAZI zarandokszállás is. Igaz, itt azért előfordulhat,hogy jár hozzá ágyi poloska is, de talán nem szivok ekkorát. Ja! Nagyon fontos! Ilyen melegben ne cipelj hálózsákot, mert iszonyú súlyt jelent. Még otthon olvastam hálózsák belsőről,de a Decathlonban nem hallottak ilyesmiről, a Mountexből elfogyott. Ám ott ajánlotta egy fantasztikus eladó holgy, hogy ha nejlonszerű anyagot keresek, egyszerűen vegyek egy olcsó kínai ágynemű huzatot, abba is bele lehet bújni, és jobb,mint a szövet hálózsák belső! 1500 Ft, 100% poliészter. Kell ennél jobb? :))))
Még egy fontos dolog mára: NEM VOLT IVÓKÚT, VENDÉGLŐ SEHOL AZ ÚTON! Nagyon fontos,hogy legyen nálad elég víz ezen a szakaszon!
Na,most már iszonyú álmos vagyok, még nem is volt ilyen. Kapom a zarándok vacsorát, aztán szunya..
