Hát akkor kezdjük elölről.

Ha valaha az életedben szeretnéd érezni, hogy élsz, mindenképpen el kell menned egy zarándokútra egyedül. És nem, nincs elég messze sem a Mária-út, sem a magyar Szt. Jakab út. Ide kell jönnöd, bármelyik útra (akár az angol útra,ami nincs 100km), hogy megtapasztald annak az erejét, milyen elveszíteni a korlataidat. A nemzetiségedet. Itt nem vagy nő,nem vagy férfi. Nem vagy magyar, nem vagy olasz, semmi. Itt ugyanolyan zarándok vagy csupán, mint a többiek, és legyél bármilyen megátalkodott antiszociális emberkerülő magányos farkas (pl. mint én), meg fogod tapasztalni, hogy egy spontán köréd fonódott család tagja vagy, akire vigyáznak,akire figyelnek. Hagynak egyedül bandukolni, de minden reggel megkérdezik tőled,hogy jól aludtál-e, minden rendben van-e veled? Este megkérdezik, hogy találtál-e ágyat - és őszinte aggódás csillog a szemükben! Itt nagyon sok a spanyol zarándok, szerencsére ők beszélnek angolul és a szállásadókkal vívott csatákban segítenek. Kezdjük el a napot.

 Szép napfelkeltében indultam útnak fél nyolckor. A zsákkal. Felfelé vitt az Út, pedig erről nem volt szó mára...
Hamar egy nagy felhőben találtam magam, előre látsz 20 métert, többet nem. Csak az angyalkák csengettyűi kísérnek. Valahol oldalt a tejben legelésznek.

Csak megyek. Úgy érzem,én vagyok a gyűrű hordozó. Lambast, tundekenyeret eszem, ez tart életben, bár a végzet hegye helyett egy sokkal szentebb helyre igyekszem. A gyűrű mondjuk otthon maradt, nem valószínű, hogy a tűzben, amelyben a többi emlékem fog eggyé válni a végtelennel, elégne. De azért itt hordozom a szívem kis rejtekében. De csak Fistetráig.
Ez még messze van. Még két hét.
Most csak az út létezik,a Szörnyeteg (ne haragudj, Kati!!!! Azért szeretem, remek zsák ám!) a hátamon és a kis Alien a csuklyás izmom helyén. Indulás előtt tartottunk egy megbeszelést az utóbbi kettővel,h jól viselkednek és akkor türelmesen cipelem őket. Különben baj lesz!

A megbeszélésre az Utat is meg kellett volna invitalni, mert akkor ő is tudná, hogy ma nem lehet velem játszani. Így viszont egy pillanat alatt eltévedtem, ismét két-harom plusz km-rel kell számolni. Pedig olyan jó időben indultam, mostanra mindenki előttem jár..

Ismét gyönyörü helyek. Nagyon élvezem. Salime előtt egy vízerőművön haladunk át,a vízerőmű pedig csodálatos kék tavat jelent a zöld hegyek között. 

És egy bárt a gát mögött.

Titkos segitomtől ez az üzi jött ma reggel: "Holnap egy duzzasztógáton keltek át, a gát előtt közvetlenül van egy kilátó (mirador), érdemes kinézni. A gáton athaladva balra kanyarodik az út, az emelkedőn egy bár és szállás. A bar kerthelyiségéből egy klassz lépcsős teraszról Riviéra hangulatú a kilátás. A teraszon egy fiatal kutya, aki barátságosan harapdálja a hátsódat, de nem kell félni tőle! :)"

És lett kilátó, bár és kutya :)))

Azt is írta: "szeretve és védve vagy" És tényleg. Még itt a bárban történt, hogy már pont indultam volna, amikor az olasz bácsi a kezembe nyomott egy nagy pohár sört! Atya ég! Meghívott, csak engem!

Közvetlen ez után a két kedvenc pellegrinom, akiknek most még nem tom a nevét,de együtt jövünk az eleje óta, nagy aggodalommal odajottek hozzám, hogy elmondják, kiderítették, hogy Castroban, ahol meg akarok állni, nincs ágy! Fullon van az albergue! Mindenképpen Salimében kell maradnom. (Reggel óta ezen gyozkodnek) Sajnos a következő harminc kilométeren nem is lesz szállás. A kedvenceim közül az egyik egy ötvenes nő. Csak azért mondom,nehogy valaki félre értse. 

Kénytelen voltam hinni nekik, szóval már csak hat km volt hátra a mai setából, az meg semmi. Cserébe holnap 28 lesz. Fasza.

Elindultunk:a Szörnyeteg, az Alien, az Út, és én, én vittem a sört is a pocakomban, közben ezerrel tűzött a nap. Mi lesz ebből???

Ma végig szandálban mentem, nem volt szükség rá,hogy váltsak. Nem ért baleset az erdőben sem, kivéve, hogy egyszer valahogy hozzám vágódott egy kisebb szikla, épp az achilleszemet ütötte meg. De ez a Columbia bakiban is fájt volna. Illetve egyik alkalommal, mikor megálltam fotózni valami szépet, ALLTOMBAN kibicsaklott a bokám! Hajszálon múlt,hogy nem egészen, mert akkor itt lett volna vége a Caminomnak. Tiszta vicc, hogy mi minden miatt aggodtatok, pedig az a legveszélyesebb, ha acsorogsz itt a Caminon:)))) Itt menni kell. Jaj, van ám rajtam kívül is bolond ezen az Úton! Az egyik fickó vegigfutja, baszki! ??????? Hát gyalogolva is brutál időnként, ő meg fut... Úgy hallottam, hogy a Maratonra készül és azért...de a Maraton 42 km, ez meg csak Santiagoig 321km... Én már 154 km-t megtettem...a többiek kicsit kevesebbet, ők nem tévednek el annyiszor :) 

Egyszer csak mellém ér egy fiú és egy lány, szokás szerint köszöntjük egymást. Beszélgetünk kicsit, kiderül,h Irunban kezdték az Északi úton. Kérdeztem, mert irtóra piszkálja a fantáziámat, hogy az északi út nehezebb-e,mint ez, de azt mondták, nem! Sőt, nagyon szép, sokszor a tenger partján sétálsz és mezítláb mehetsz a homokban. Nincsenek ekkora szintkülönbségek sem. (A norte utolsó egyharmada tulajdonképpen a Primitivo. Ők például már 25.napja vannak úton! Azta! Irigylem őket... Nekem az egész lesz 22 a repüléssel együtt...)

Aztán megkérdeztem őket, honnan jöttek. A lány válaszolt,hogy ő Franciaországból, és mutatott a srácra, hogy ő magyar... Hoppá!

Így hát, magyarul köszöntem neki, és kölcsönösen megörültünk,hogy végre valakivel lehet igazán jót dumálni!

Ettől kezdve együtt haladtunk, jól megbeszéltük,ki miért van itt, és még egy csomó mindent.

A lány Kenny, a fiú Mátyás... kiderült,hogy ő látasból ismer már tegnapról, egy albergue-ben aludtunk... Emlékezett az alsó ágyra,ahol aludtam, meg minden.

 Aztán Salimében minden albergue foglalt volt, egyetlen helyen akadt szabad ágy: egy hostelben, de itt saját szobát kaptunk három ággyal, saját fürdőszobával! 15 euro fejenként,de kimossak, megszárítják a ruhánkat. 

Zuhany után kerestünk egy helyet, ahol ehetünk, és találtunk is. Haromfigásos menüt kaptunk 12 euróért. Szóval ma dorbézolás van, de majd holnaptól jobban odafigyelek.

Délután egy kicsit várost néztünk, utana pihi, és az esti szokásos. Lehet,hogy elmegyek velük a misére este. Ideje hálát adnom mindazért, amiben részem lehet. Bár folyamatosan megköszönöm. Ez fontos. Mindig köszönd meg a legapróbb dolgot is, amit az élettől ajándékba kapsz! Csak akkor érdemled meg a nagyobb dolgokat!

Buen Camino!